Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar kulturális napok Lengyelországban

Emléktábla-avatással, fotókiállitással, táncegyüttesek fellépésével, könyvpromócióval, filmvetítésekkel, huszárfelvonulással, koncertekkel, gyerekrajz-pályázattal egybekötött, nagyszabású magyar kulturális napokat rendeztek péntektől vasárnapig a dél-lengyelországi Krosnóban és környékén. Krosno 60 ezer lakost számláló város a barwineki (duklai) lengyel-szlovák határátkelőhelytől 40, Sátoraljaújhelytől 170-180 kilométernyire. Gazdagságát a XVII. században a tokaji borkereskedelemnek köszönhette. Múltjában más szálon is kötődik Magyarországhoz: a közelben fekvő Kamieniec várát az 1560-as években a Balassi család vásárolta meg - Balassi János (a költő, Balassi Bálint édesapja) felségárulási pere idején.


Dátum: 2003-05-11 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:03.288766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002 elején Portius Társaság néven kulturális egyesületet alakított krosnói vállalkozók egy csoportja abból a célból, hogy a Dél-Lengyelországban egykor virágzó tokaji borkereskedelmet új életre keltsék, s általa a magyar kultúrát is népszerűsítsék. Kovács István krakkói magyar főkonzul sugallatára a társaság a városi önkormányzattal együtt elhatározta, hogy a kamienieci várban emléktáblát állít Balassi Bálintnak. A kezdeményezéshez két másik környékbeli település, Nowy Zmigród és Rymanów is csatlakozott, amelyek ugyancsak úgy döntöttek, hogy emléktáblával tisztelegnek a magyar költő előtt. A három bronz emléktábla elkészítésére pályázatot írtak ki, a költségeket magyar részről az Oktatási, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Demko Tamás vállalkozó fedezte. A Nowy Zmigród-i táblaavatáson részt vett Magi István, a NKÖM Művészetek Főosztályának vezetője is; a rendezvényeken végig jelen volt Újváry Gábor, a Balassi Intézet főigazgatója. A színpompás, változatos programsorozat részeként pénteken Nowy Zmigródban megkoszorúzták az első világháborúban a gorlicei áttörés során elesett magyar katonák sírjait. Szombaton a krosnói piactéren magyar-lengyel népünnepélyt rendeztek, melyek keretében magyar és lengyel táncegyüttesek léptek fel, magyar kézműves-bemutatót, étel- és borkóstolót is tartottak. Vasárnap Krosnóban magyar és lengyel irodalmi művek könyvvására nyílik meg (ez alkalomból újra kiadták Balassi lengyel nyelvű verseskötetét), magyar huszárok és lengyel díszegységek, lengyel és magyar cserkészek, krosnói iskolások és zenekarok felvonulására is sor kerül. A kulturális napok társrendezője magyar részről Zalaegerszeg városa volt. A rendezvénysorozat ötlete és kivitelezése a távozó krakkói magyar főkonzul, a kiváló magyar lengyelszakértő, költő, műfordító és történész, Kovács István műve volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek