Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Családja szerint a Jobbikot támogathatta a bankrabló


Dátum: 2010-03-26 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:18.445793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Családja sejtése szerint a Jobbikot támogatta az a férfi, akit fegyveres bankrablás gyanújával helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség - hangzott el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este. A hatóság szerint a 27 éves férfihez három pénzintézet és benzinkút kirablása kötődhet.

A gyanúsított azt vallotta, hogy a rabolt 16 millió forintot elkártyázta. A televízió azonban megszólaltatta Cs. Miklós testvérét, aki elmondta, a pénzt feltehetően a Jobbik részére rabolta a férfi. Az arc és név nélkül a televíziónak nyilatkozó nő azt állította: testvére a Jobbik terembérletét fizette, és anyagilag más módon is támogatta a Jobbik kampányát: "Beígértek neki dolgokat, neki teljesítenie kellett akármit" - magyarázta a gyanúsított testvére.

Kapcsolódó elemek