Megfenyegették Zugló fideszes képviselőjelöltjét
Dátum: 2010-03-26 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:24.217203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap délután zuglói társasházunk lépcsőházában két rossz arcú ember várt rám, és amikor odaértem hozzájuk, azt mondták: "Takarodj Zuglóból, mert úgy járhatsz, mint Szombathelyen!" Ezután sietve beültek egy bordó Ford Escortba, és elhajtottak, a rendszámot felírtam. Először nem értettem, mit akarnak ezzel a "Szombathellyel", aztán tájékozódtam, és megtudtam, hogy az MSZP mostani zuglói jelöltje korábban Szombathelyen keveredett zűrös pártügyekbe, amelynek egyik mellékhajtásaként helyi MSZP-s belső ellenfelét valakik megerőszakolták. A tegnap délutáni eset miatt ma reggel bejelentést tettem a zuglói rendőrkapitánynál, akivel a felírt rendszámot is közöltem. Sajnálattal látom, hogy MSZP-s ellenfelem már egy ideje egyre durvább kampányt folytat ellenem, ennek korábban is voltak jelei.
Kulcsár József,
a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje