A választás az egészségügyről szóló népszavazás is lesz
Miután az egészségügyet mindenki fontosnak tartja, a választás az egészségügyről szóló népszavazás is lesz - hangsúlyozta Orbán Viktor, miután látogatást tett az óbudai Szent Margit Rendelőintézetben.
Dátum: 2010-03-26 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:25.911931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke elmondta, szeretnék lezárni azt a korszakot, amely "megnyomorította" az egészségügyet, és mindezt nem adminisztratív kényszerrel, hanem az egészségügy számára felkínált perspektívával kívánják elérni. Megjegyezte, jelenleg az orvosok és ápolónők már csak akkor tudnak több teljesítményt elérni, ha látnak maguk előtt célt, közös ügyet, amelyet a kormányzat is komolyan gondol.
Kifejtette, nincs kampány orvosokkal, betegekkel, egészségügyi dolgozókkal, ápolókkal történő találkozó nélkül, amely oka, hogy az egész demokrácia történtét végigkíséri az egészségügyi válság kérdése. Megjegyezte, a látogatás során elmondta a jelenlévőknek, hogy első helyen magát a politikát akarják megváltoztatni.
Az elmúlt nyolc év egyik legnagyobb tapasztalata, hogy az egészségügyben, az ott dolgozók meghallgatása, a velük történő konzultáció, végrehajtásba bevonásuk nélkül lehetetlen bármilyen eredményt elérni. Orbán Viktor ismét aláhúzta, hogy a politika megreformálásának keretében öt nemzeti ügyet középpontba állító programot szeretnénk meghirdetni, amelyek közül az egyik a "Mentsük meg az egészségügyet" címet viseli. Hozzátette, a kérdés megoldása nem történhet reformdiktatúrával, politikusok íróasztala mögött kigondolt koncepciók eredményeként, hanem az orvostársadalommal közösen létrehozott program kell, hogy legyen.
Újságírói kérdésre válaszolva rámutatott, elsőként az egészségügy összeomlását kell megakadályozni. Az nem költségvetési megtakarítás, hogy egy szektortól elvesznek pénzt, de nem alakítják át az ottani működés rendjét. Ennek eredménye, hogy a kórházak, a rendelők a pénzügyi összeomlás határán vannak. A helyzet megoldásához pénzügyi eszközöket kell mozgósítani.