Palesztinok szabadlábon
Mintegy hatvan palesztin foglyot engedtek szabadon az izraeli hatóságok vasárnap. A foglyok szabadon engedéséről Colin Powell amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán született döntés. A palesztinokat a Negev sivatagban lévő fogolytáborból engedték el - közölte az AFP-vel az izraeli kormány szóvivője, hozzátéve: a következő napokban további kétszáz olyan palesztint helyeznek szabadlábra, akik közül egyet sem vádolták meg Izrael-ellenes támadásokban való részvétellel.
Dátum: 2003-05-11 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:04.166421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy izraeli emberi jogi szervezet szerint 1200 palesztint tartanak fogva a katonai hatóságok utasítása alapján, és őrizetüket időnként 3-6 hónappal meghosszabbítják.
MTI - fidesz.hu