Az első lépés az embereké, a második a leendő kormányé
A válságból való kilábalás első lépését az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani, a leendő kormányé csak a második lépés lesz - mondta Orbán Viktor országjáró körútjának kaposvári állomásán szombaton, újságíróknak.
Dátum: 2010-03-27 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:36.464380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti ügyek kormányának első intézkedéseiről a Fidesz elnöke elmondta: azok az elszámoltatás, az adócsökkentés, az adórendszer egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése, a korrupció visszaszorítása, valamint a rend megteremtése lesznek.
A Fidesz-kormány meg fogja vizsgálni a közszolgáltatási szerződéseket, és a magyar emberek érdekeit fogja érvényesíteni, hiszen az tarthatatlan, hogy a fizetések 80-85 százalékát a rezsiköltségek viszik el - mondta Orbán Viktor.
Magyarországon a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatások árai indokolatlanul magasak, ezért a Fidesz készen áll arra - fogalmazott Orbán -, hogy megvédje az embereket a rezsiköltségek emelkedésétől.