Magyarországnak nagy változásra van szüksége
Az elmúlt nyolc évben történtek bizonyítják, hogy Magyarországnak nagy változásra van szüksége - mondta a néppárti európai parlamenti képviselő szombaton Hódmezővásárhelyen, egy moziteremben tartott választási fórumán, melyen szavait filmbejátszásokkal egészítette ki.
Dátum: 2010-03-28 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:39.032295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint kétszáz fős - a jelentős érdeklődés miatt részben pótszékeken ülő - hallgatóság gyakorta derültséggel fogadta a híradórészletekből összeállított filmeket, amelyek szocialista politikusoknak a 2002-es és 2006-os választási kampány során tett ígéreteit és azok későbbi cáfolatait, valamint az elmúlt években kitudódott korrupciós ügyeket mutatták be. A néppárti politikus szerint ma már mindenki, még a szocialisták is biztosra veszik a Fidesz választási győzelmét, csak annak mértéke a kérdés.
Áder János aláhúzta: a következő választás tétje, hogy májustól lesz-e olyan kormánya az országnak, amely csökkenteni tudja a munkanélküliséget, az államadósságot, ismét növekedési pályára állítja a gazdaságot, törődik a kis- és a közepes vállalkozásokkal, a gazdálkodókkal. Olyan kormánya, amely nem csak beszél az adócsökkentésről, hanem adót csökkent, amely visszaszorítja a korrupciót és a bűnözést, méltó feltételeket teremt polgárainak a közös ünnepek megünneplésére, s nem fordítja egymással szembe a határ egyik és másik oldalán élő magyarokat.
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester - aki a kampány elmúlt heteiben napi rendszerességgel tartott utcafórumokat, megosztva nézeteit az adott környékről összegyűlt emberekkel - a Fidesz és a választók összefogásával az elmúlt években elért eredmények között említette a magyar közkórházak privatizációjának és a vizitdíj bevezetésének a megakadályozását. "Ha nincs a Fidesz, még mindig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, az emberek vizitdíjat fizetnek és privatizált kórházakban kell gyógyítassák magukat" - mondta a képviselőjelölt, aki 2002 és 2006 után ismét mandátumot kíván szerezni a Csongrád megyei 6-os, hódmezővásárhelyi központú választókörzetben.
Áder János szombat este Szegeden is választási fórumon vesz részt, Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, a Csongrád megyei 2-es választókörzetben induló Fidesz-jelölt vendégeként.