Az elmúlt nyolc évben lerombolták a fiatalok álmait
A Fidelitas elnöke aláhúzta: az elmúlt nyolc évben lerombolták a fiatalok álmait, felnőtt egy elfeledett nemzedék.
Dátum: 2010-03-28 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:42.219186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mi úgy látjuk, hogy lerombolták a fiataloknak az álmait" - mondta Ágh Péter országgyűlési képviselő, vasárnap Kaposváron sajtótájékoztatón. Hozzátette: "vissza kell adni a fiataloknak, fel kell építeni az új nemzedéknek (...) a jövőbe vetett hitét".
Kifejtette: ha az áprilisi országgyűlési választáson "olyan változás lesz, amit szeretnénk, akkor Magyarország ismét egy olyan hely lesz, ahol jó lesz fiatalnak lenni, és ahol igenis van értelme hinni a jövőben".Ennek reményében kötöttek egy 32 pontba foglalt szövetséges szerződést a Fidesszel - közölte Ágh Péter, kiemelve ebből az igazságos teherviselést az adózást illetően, a szakképzés átalakítását, a kisiskolák megtartását és a lakástámogatási rendszer visszaállítását.
Közölte: az elmúlt négy hétben 37 helyről jelezték, hogy Fidelitas-csoportot alakítanának. Ez is mutatja - tette hozzá -, hogy "megmozdult a fiatalokban valami, ők is részesei szeretnének lenni ennek a változásnak".
Lukács Bence, a Fidelitas országos alelnöke azt mondta: "az elmúlt nyolc évben a szocialisták és a liberálisok semmit nem tettek azért, hogy az ifjúság élete jobbra forduljon", ezért májustól mindenképpen változásra van szükség.
Komár Gergely, a Fidelitas kaposvári elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy "jelenleg a Fidesz az egyetlen erő, amely visszaadhatja az ifjabb nemzedékek hitét". Kaposvárról szólva közölte: "egy sikertelen ország sikeres városa", amely annak ellenére épül, hogy az MSZP 600 millió forintot vont el az idei költségvetésből.