Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tetszett a prédikáció az MSZP-s képviselőnek


Dátum: 2010-03-29 00:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:47.578272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összeszólalkozott a virágvasárnapi szentmise után egy katolikus pap és egy szocialista képviselő. A Veszprém megyei Iszkáz község plébánosa, Kocsis Tamás azt állítja: a vasárnapi szentmise után Schwartz Béla, az ajkai választókerület szocialista országgyűlési képviselője megfenyegette őt. Schwartz ugyanakkor azt állítja, hogy a plébános sértette meg durván a misén az idős embereket, és ő felháborodásában távozott is a templomból.

Kocsis elmondása szerint a virágvasárnapi misén felolvasta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Körlevelét, amihez prédikációjában hozzáfűzte, hogy a szocialistáknak csak akkor lenne erkölcsi alapjuk kérni a választók bizalmát, ha bocsánatot kérnek a 2006. október 23-án történtek miatt, és lemond a kormány. "Akkor ugyanis véresre verték a népet" - mondta a plébános, aki prédikációjában kitért a körlevél azon mondatára is, mely szerint "azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig".

Kapcsolódó elemek