Politikai felelősség a BKV-botrányok ügyében
A BKV-s ügyek már a nyomozó hatóság előtt vannak, a szocialisták még sem szavazták meg vizsgálóbizottság anyagát - mondta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-03-29 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:38:53.897108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utalva az egyik televíziós műsorvezető kérdéseire, Tarlós is megfogalmazta a kérdést: tudtak-e a város szocialista és szabad demokrata vezetői az úgynevezett titokszobákról.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője válaszul egy korábbi ellenzéki interpellációból idézett, amely a BKV tanácsadói szerződéseiről szólt, mivel azokról a közgyűlés határozatával ellentétben nem készült tájékoztató még a Felügyelő Bizottság számára sem.
Mivel magyarázhatóak a BKV titkos belső anyagában olvasható mondatok - tette fel ismét a kérdést Tarlós, és idézett a nála lévő dokumentumokból: "Kingának állandó belső megbízást kell kapnia; a DBR 50 millió forintos megbízást ad a METRÓBER-nek kitalálni a feladatokat; a szerződésben József is érdekelt; nullszaldósítás miatt át kell vizsgálni az ötven legnagyobb szerződést."
A fideszes politikus Demszky Gábor főpolgármestertől azt kérdezte: mi folyik ennél a közszolgáltatásokat végző cégnél? Ki, vagy kik vezetik a BKV-t és milyen felelősséggel tartoznak a Budapestieknek? Tarlós az ismertetett interpelláció dátumáról szólva elmondta, hogy az 2008 májusában készült.
Tarlós közölte azt is, hogy az ellenzéknek az elmúlt években több mint húsz olyan kezdeményezése volt a Fővárosi Közgyűlésben, amelyekkel próbálta a közlekedési vállalat körüli ügyeket tisztázni, és rávenni a városvezetést arra, hogy kezdődjön el az ügyek vizsgálata. "Mit hazudoznak itt össze-vissza, hogy a 2009-es sajtóhírekből hallottak először a titokszobákról?" - tette fel a kérdést a fideszes politikus, megjegyezve: a titokszoba sem egy szimbolikus kifejezés pusztán, ugyanis egy valóságosan létező helyiség volt, ahol egy számítógépben őrizték az összes tanácsadói szerződés tartalmát, a képviselők pedig semmit nem rögzíthettek ebben a szobában, sőt titoknyilatkozatot írattak alá velük.
Tarlós István rámutatott, a BKV-vizsgálóbizottság jelentésének vannak olyan megállapításai, amelyek ellen senki nem emelte fel a szavát, "hiszen cáfolhatatlanok".
A frakcióvezető visszautasította azt a véleményt is, amelyet egy, "a radikális párthoz kapcsolt internetes fórumon" látott, amely szerint a jelentésből az olvasható ki, hogy egyetemes a közgyűlés felelőssége, a Fidesz is a "hibázók" közé tartozik. Akik a közgyűlés nevében a hibát elkövették, azok nem a kisebbségben lévő ellenzéknek, hanem annak a többségnek a tagjai, akik megszavazták például azt a "disznóságot", hogy a közgyűlés hatásköréből a legfontosabbakat átadják egy bizottságnak - mondta erre reagálva Tarlós.
A BKV-vizsgálóbizottság múlt csütörtöki ülésén nem fogadta el a fideszes elnök által készített jelentéstervezetet, mert az a szocialista képviselők szerint vitára alkalmatlan volt, és azzal a fideszes képviselők csak kampányolni akarnak. A bizottságban nem kapott többséget az a szocialista javaslat sem, hogy kérjenek a közgyűléstől mandátumhosszabbítást.