Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP eladósította Miskolcot

A Fidesz-KDNP négy miskolci országgyűlési képviselőjelöltje szerint a várost vezető MSZP eladósította Miskolcot, a párt történelmi mélyponton van, ezért kétségbeesett és nevetséges a helyi szocialisták vagdalkozása.


Dátum: 2010-03-29 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:02.312645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselőjelöltek azt követően juttatták el közleményüket az MTI-hez, hogy az MSZP szintén négy városi képviselőjelöltje a Fidesz miskolci irodájától néhány méternyire tartott demonstrációt hétfőn.

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei szerint csak a Fidesz támadásából áll az MSZP kampánya, de ez is azt mutatja, hogy "egy korszak végéhez közeledünk". Bár nyolc évük volt bizonyítani, ehelyett a Gyurcsány-Káli-korszak tönkretette Miskolcot, eladósították a várost, növelték a munkanélküliséget, szétverték a közbiztonságot, lehetőséget adtak a szélsőségeseknek. Ezek vitathatatlan tények - írta Csöbör Katalin, Zsiga Marcell, Nagy Kálmán és Sebestyén László a közleményben.

A négy MSZP-s képviselőjelölt - köztük a fideszesek által név szerint említett Káli Sándor, aki Miskolc polgármestere - szintén hétfőn, egy sajtótájékoztatón azt mondta: elég volt a Fidesz hazugságaiból, mellébeszéléseiből, a borsodi megyeszékhelyen az elmúlt években jelentős fejlesztések valósultak meg, és ezt mindenki látja, tapasztalja.

A szocialista képviselőjelöltek a sajtótájékoztatón egy szemetes kukába dobták a Fidesz szórólapjait, mondván, azok semmi konkrétumokat nem tartalmaznak. A kukára az volt ráírva: Miskolc politikai szemete.

Kapcsolódó elemek