Május végére várható a jelentés Paksról
A Paksi Atomerőmű Rt. vizsgáló bizottsága által készített jelentés - amelyet hétfőn hoz nyilvánosságra Kocsis István vezérigazgató - akkor válik hivatalossá, ha azt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) jóváhagyja; az ügy lezárása május 30-ára várható - tudta meg az MTI vasárnap.
Dátum: 2003-05-12 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:05.732990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Balázs, az atomerőmű tájékoztatási vezetője közölte: csak az OAH által jóváhagyott jelentés képezheti az április 10-i üzemzavarral kapcsolatos esetleges kártérítés alapját is.
Vörös Lajos, az OAH helyettes főigazgatója, a Nukleáris Biztonsági Igazgatóság vezetője az MTI érdeklődésére közölte, a paksi vizsgálattal párhozamosan a kormányhivatal is végzi az esemény kivizsgálását, a lezárás illetőleg az eredmény nyilvánosságra hozatalának határidejéül május 30-át tűzték maguk elé.
Kifejtette: az OAH felülvizsgálja a paksiak riportjában feltárt okokat - amelyekre utalnia kell a vizsgálatnak - és a teendő intézkedéseket - tudniillik, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő -, és amennyiben ezekkel egyetért, jóváhagyja azt.
- Amennyiben a mi vizsgálataink más okokra, vagy más okokra is utalnának, tehát nem nem egyeznének meg azokkal a következtetésekkel, amiket ők leírtak a jelentésükben, akkor az ellenvéleményt átadjuk számukra, illetőleg amennyiben az általuk meghatározott teendőkhöz kiegészítéseket határozunk el, akkor kötelezzük őket azok elvégzésére is - szögezte le.
Vörös Lajos hozzáfűzte: az is előfordulhat, hogy ha szerintük további vizsgálatra van szükség, akkor ennek elvégzésére is kötelezik az atomerőművet.
A Paksi Atomerőmű Rt. vezetése és vizsgáló bizottsága által készített jelentést vasárnap a késő esti órákban adják át Budapesten az OAH-nak.
MTI - fidesz.hu