Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Permetmentes hét

A Levegő Munkacsoport a növényvédő szerek felhasználásának csökkentése érdekében csatlakozott a Jövő Nemzedékek Jogai és Tisztelete Mozgalom (MDRGF) nevű francia civil szervezet kezdeményezéséhez, a permetmentes hét rendezvénysorozatához - tájékoztatta a magyar környezetvédő szervezet hétfőn az MTI-t.


Dátum: 2010-03-29 22:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:04.175603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2006-ban indult kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő és fenntartható növényvédelem lehetőségeire. A rendezvénysorozatot minden év március 20-30. között tartják, a kezdeményezéshez már számos ország civil szervezete csatlakozott.

A Levegő Munkacsoport a Növényvédőszer Akcióhálózat (PAN) tagszervezeteként több más civil szervezettel együtt szeretné elérni, hogy Magyarország és a többi uniós tagállam is a növényvédelem egészségügyi, illetve környezetei kockázatait érdemben csökkentő nemzeti cselekvési programot készítsen.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Levegő Munkacsoport már készített ezzel kapcsolatos akcióprogramot, amelyet eljuttatott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékeseinek. A környezetvédők különösen fontosnak tartják a kockázatok csökkentése érdekében a legveszélyesebb egészségkárosító - például lehetséges rákkeltő, magzatkárosító illetve hormonális hatású - anyagok használatának betiltását. Sürgetik továbbá a magyar mezőgazdaság vegyszerfüggőségének csökkentését, a vegyszermentes megoldások elterjedését. Ezért javasolják, hogy a termelőknek szánt támogatások kifizetését tegyék függővé a növényvédelmi elvek betartásától.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy adatok szerint a daganatos megbetegedések majdnem 1 százalékáért felelősek a növényvédő szerek, illetve a 3. Nemzeti Környezetvédelmi Program adatai is alátámasztják, hogy Magyarországon a kemizáció felelős az összes halálozás mintegy 15 százalékáért. A Levegő Munkacsoport rámutat: a növényvédő szerek káros hatásaitól nemcsak az embereket, az állatokat is meg kell óvni.

Kapcsolódó elemek