22. születésnap
Kedden ünnepli 22. születésnapját a Fidesz, a rendezvényen Orbán Viktor is beszédet mond - közölte az MNO-val Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke. Honlapunk az eseményt 19 óra 30 perctől élőben közvetíti.
Dátum: 2010-03-30 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:05.829575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Zeneakadémián este fél nyolckor kezdődik az ünnepi hangverseny, melyre 1200 meghívott vendéget várnak. A rendezvényt Balog Zoltán ünnepi köszöntője nyitja, majd Kövér László választmányi elnök és Orbán Viktor pártelnök mond beszédet. A köszöntők között Erkel, Brahms és Strauss művei mellett Szokolay Sándor szerzeménye is megszólal, utóbbi a világhírű művész vezényletével.
Honlapunk az eseményt 19 óra 30 perctől, Orbán Viktor beszédét a hírTV 20 órától élőben közvetíti.
Két évvel ezelőtt, a Fidesz huszadik születésnapjára készült egy, a pártalapítást és a rendszerváltás első évének eseményeit megörökítő honlap. A husz.fidesz.hu-t megtekinthetik itt.