Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felújítanak 104 önkormányzati bérlakást Tatabányán

Energiamegtakarítást eredményező felújítást végeznek el Tatabányán 104 önkormányzati bérlakásban - tájékoztatta a város alpolgármestere kedden az MTI-t.


Dátum: 2010-03-30 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:08.089905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lakásokban kicserélik az ablakokat, szigetelik a falakat és költségmegosztós módszerrel korszerűsítik a távfűtést. A munkálatok után, ősztől, várhatóan 30-40 százalékkal csökken a lakások fűtési költsége - tette hozzá Schmidt Csaba.

A 104 bérlakás felújítására közel 65 millió forintot fordítanak, ebből 21,5 millió forint az állami támogatás. Idén a tatabányai panelprogram keretében 303 lakást korszerűsíthetnek, a beruházások összértéke meghaladja a 174 millió forintot.

Tatabányán az önkormányzat a lakossági energiatakarékosságért fűtéskorszerűsítési programot kezdeményezett. A városban 22.600 lakótelepi, távfűtött lakás található és csak minden tizedik lakásban lehet mérni és szabályozni a fűtést. Ezt a lehetőséget öt-nyolc éven belül minden lakásban biztosítani kívánják - mondta el az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek