Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közlekedési demonstráció Érden

Forgalomlassító demonstrációt tartottak hétfőn kora reggel Érden a Vadlúd utca lakói; az ellen tiltakoztak, hogy az M7-es autópálya fizetővé válása óta elviselhetetlenül megnőtt az autóforgalom az utcában.


Dátum: 2003-05-12 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:06.361668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dombai Tamás, helyi önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta: reggel 6 órakor a környék lakói 30-40 autóval elállták a fél utcát, s ennek nyomán igen nagy torlódás alakult ki.

- A lakók azt szeretnék elérni, hogy a hatóságok tiltsák ki a 3,5 tonnánál súlyosabb járműveket az utcából, s kényszerítsék rá a teherautósokat az M7-es autópálya használatára - hangsúlyozta Dombai Tamás. Hozzátette: sok fuvaros ugyanis a pusztazámori szemétszállítóba a sittet Budapestről Érden keresztül szállítja.

A demonstráció 7 órakor rendbontás nélkül véget ért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek