Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erkölcs, rend és nemzeti identitás

Kósa Lajos szerint az erkölcs, a törvényes rend, az identitás és a tartás hiánya miatt jutott az ország idáig; Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke a magyar nemzet jelenlegi állapotát nevezte igazán sokkolónak a Békés településen tartott választási fórumon.


Dátum: 2010-03-30 21:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:18.380142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Lajos, akit a helyi művelődési házban telt ház és vastaps fogadott, elmondta: nem egyszerűen a számok riasztóak, hanem a folyamat, amelynek kapcsán például ma másfél millió magyar azt mondja, nincs egy barátja, és a nők harmada nem szül gyermeket.

Hozzátette: nem is igazán a gazdasági adatok sokkolóak, hanem az, ha megnézzük, hogy a magyar nemzet milyen állapotban van.

A politikus szerint "nem csak azért jutottunk ide, mert a szocialisták nem értettek a kormányzáshoz, vagy mert bármibe fogtak, az katasztrófához, kudarchoz vezetett, hanem azért vagyunk ilyen állapotban, mert ez maga a szocialista kormányzás".

Szerinte Magyarország '56 utáni helyzete arról szólt, hogyan rendezkedik be a hatalom, és hozzá képest az állampolgár, s ezt a folyamatot a rendszerváltás csak részben tudta megállítani, ám a kádári, posztkádári és posztszocialista világ mostanra összeroskadt.

"Nem mi döntöttük meg, nem az ellenzék, hanem egyszerűen összedőlt, minden tartalékát kihasználta" - mondta. A szocialista világ - szavai szerint - azért dőlt össze, mert három olyan alappillérre épült, ami magában hordozta a katasztrófát. Kósa Lajos ezeknek nevezte az erkölcs, az identitás és a tartás, valamint a rend hiányát.

A Kádár-rendszerre utalva elmondta: az aktuális politikai hatalom úgy tudta megőrizni mindenkori befolyását, hogy olyan államszervezetet hozott létre, amelyben mindenki tudta, semmi nem az, aminek mondják. Így például a szocialista demokrácia azt jelentette, hogy nincs demokrácia, a szocialista munka pedig, hogy nem dolgozunk, míg a szocialista erkölcs, hogy nincs erkölcs.

A politikusok kialakítottak egy "közmegegyezést": ha befogod a szádat egyszerű állampolgár, akkor elnézzük a "stikliket", de ha kinyitod, akkor úgy is el fogunk kapni.

Ebben az összefüggésben szerinte a rendszerváltás során sem történt drámai változás, csak annyi: eltűnt róla a szocialista máz, amelyet egy kaptalista máz váltott fel, de ugyanazokkal a mechanizmusokkal. Mint mondta, napjainkra ez már oda terebélyesedett, hogy mindenki tudja: nincs az a vállalkozó, akit az APEH ne kaphatna el. Mindenkit el lehet kapni, mert olyanok az adójogszabályok, hogy maga az adóhivatal sem érti - tette hozzá.

"Mindenki tudja, hogy értelmetlenek a szabályok, s ha nem az APEH, akkor az ÁNTSZ, ha az sem, akkor a munkaerőpiaci felügyelet talál hibát" - vélekedett.

A Fidesz ezért ágazatonként kívánja áttekinteni az állampolgárokat, és különösen a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtó jogszabályokat. Mint fogalmazott, jelentős részük kiiktatásával lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek a vállalkozók, így önmagában ezekkel az intézkedésekkel jelentős számú munkahelyet tudnak teremteni.

A Fidesz által tervezett lépéseket azonban át fogja hatni az erkölcs, a rend és a nemzeti identitás helyreállításának igénye, mert e nélkül nem lehet sikeres Magyarország - mondta Kósa Lajos.

Kapcsolódó elemek