Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia távozni készül a NYEU-ból

Nagy-Britannia értelmetlennek tartja a Nyugat-európai Uniót (NYEU), és ezért ki akar lépni a védelmi szervezetből - jelentette be kedden a védelmi tárca képviselője.


Dátum: 2010-03-30 22:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:19.056931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Chris Bryant szerint London áprilisban fogja hivatalosan tájékoztatni fenti szándékáról a belga kormányt, amely 2010 második felében veszi át az elnöki tisztséget a NYEU-ban. A tervezett kilépés bejelentését követő 12 hónapban vitára lehetne bocsátani az európai védelmi politika jövőjét.

A brit politikus azzal érvelt, hogy a szervezet betöltötte szerepét, amelyet idővel a NATO és az EU vett át. Ma már viszont nincs jelentősége az európai biztonsági struktúrában, ugyanakkor évi kétmillió eurójába kerül a londoni államkasszának. Azon kívül más európai államok is kételkednek a NYEU fennmaradásának jogosultságában - tette hozzá Bryant.

A Nyugat-európai Uniót 1954-ben hozta létre több európai állam - köztük az akkori NSZK -, és a szervezet főleg a hidegháború évtizedeiben játszott szerepet. A NATO és az Európai Unió bővítése nyomán jelentősége egyre inkább jelképessé vált.

Kapcsolódó elemek