Elüzletiesítették a magyar politikai életet
Budapest II. kerületében, a pesthidegkúti Klebelsberg Kunó Művelődési Központban tartotta egy hónapos fővárosi kampánykörútjának záró rendezvényét Tarlós István, ahol a Fidesz kétharmados többségű győzelmének fontosságát hangsúlyozta.
Dátum: 2010-03-31 00:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:22.142882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai István, Budapest 2-es számú egyéni választókerületének képviselőjelöltje a fórumon arról beszélt, hogy a nagyböjti napokban különösen érezzük, mennyire hosszú volt az elmúlt nyolc év. Ezt mutatja az is, hogy "mindannyian türelmetlenek vagyunk, már szavazni akarunk". Emlékeztetett arra, hogy a kétharmados többséghez 258 képviselő szükséges, és döntő jelentőségű, hogy a listákra leadott szavazatokkal a választók milyen arányban támogatják a Fidesz-KDNP-t. Kiemelte, a pártszövetség ellenfeleinek minden igyekezete arra irányul, hogy megakadályozzák ezt az áttörést. Mint fogalmazott, "egy rövidebb emberöltőnyi pusztítást és rombolást kell majd a főváros új vezetésének nem csak megállítania, de kitörést mutatni a jelenlegi helyzetből". Ugyanakkor megjegyezte: minden böjt letelik.
Makrai Katalin olimpikon hidegkúti lakosként hangot adott azon véleményének, miszerint itt jó polgárnak lenni. Egyebek között ennek az is oka, hogy a településen fokozottan érezhető mindaz, ami számára a hazaszeretetet jelenti: számtalan jelből úgy látja, hogy a Hidegkúton élőkben erős a hazafias érzés, a "hétköznapi hazaszeretet", amely nélkül egy nemzet nem létezik és nem is újulhat meg. Makrai Katalin elmondta: bár bizakodó a választások kimenetelét illetően, az elkövetkezendő napokban még jókedvűen, de fáradhatatlanul kell dolgozni a siker érdekében.
Tarlós István budapesti kampánykörútjának utolsó állomásán emlékezett meg a Fidesz megalakításának 22. évfordulójáról, a pesthidegkúti nagygyűlés helyszínéről köszöntve a Zeneakadémián ünneplő alapítókat, majd áttért a jelenlegi közállapotok értékelésére: "soha nem álmodott aljassággal üzletiesítették el egyesek a magyar politikai életet, miközben állandóan arról szónokolnak nekünk, hogy kell ide az őszinte szó" - mondta a szocialista ország- és városvezetés elmúlt nyolc évéről.
A fővárosi ellenzék vezetője ellenfeleiről úgy nyilatkozott, hogy azok "tettek olyan ígéreteket, elnéztek olyan jelenségeket, amelyeket elintézetlenül söpörtek be a szőnyeg alá, amitől elkeseredett és frusztrált emberek tömege egy erkölcsi és szellemi éhséglázadás küszöbén áll".
A főváros gazdasági helyzetét Tarlós hihetetlenül nehéznek, majdnem kezelhetetlennek minősítette. Meglátása szerint Budapest az adósságait még nagy keservesen képes fizetni, de azon az áron, hogy a következő városvezetés pénzügyi mozgástere a végtelenségig beszűkül.
Végezetül arról beszélt a Fidesz főpolgármester-jelöltje, hogy nem mindegy, meglesz-e a kétharmados győzelem, mivel komoly változásokat - bizonyos törvények módosítását - csak annak birtokában lehet elérni, és személyes véleménye szerint az 1949-es alkotmány is korszerűsítendő: meg kell vizsgálni, mennyire életszerű, korszerű és mennyire felel meg a mai magyar viszonyoknak.