Titokszobák Csepelen
A Fidesz országgyűlési képviselője, és a párt felügyelő bizottsági tagja előtt is titkosították a csepeli ingatlanokkal kapcsolatos szerződéseket - hívta fel a figyelmet Németh Szilárd sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-03-31 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:27.156061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus kitért arra is, nemrég derült ki, néhány hónappal a kettős gyilkosság után a csepeli rendőrkapitány megszerezte a kerület egy önkormányzati lakásának tulajdonjogát. Ennek apropóján kérdést intézett Németh Szilárd csepeli Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd, a szövetség csepeli frakcióvezetője Tóth Mihály MSZP-s polgármesterhez Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány ingatlanhoz jutásával kapcsolatban. Császár Mihály neve az elmúlt hetekben azzal került fel az újságok címoldalára, hogy a kettős gyilkosság napján - Orosz Ferenc MSZP-s alpolgármestertől indulva - nála akart feljelentést tenni Takács József Deme Gábor és annak volt élettársa ellen azok iskolai sikkasztása miatt.
A Fidesz kérdései a következőek:
- Az ingatlan értékesítése milyen módon történt (nyílt, licitálásos vagy meghívásos, licitálásos vagy egyedi)?
- Ki volt az önkormányzat részéről döntéshozó, ki írta alá az adásvételi szerződést, és ezt milyen felhatalmazás alapján tette?
- Szerepelt-e az ingatlan az önkormányzat (Csevak Zrt.) által 2009-ben értékesíteni kívánt ingatlanok között?
- Mennyiért jutott hozzá a vevő?
- Volt-e az eladás előtt bérlője az ingatlannak? Ha igen, akkor ki, mióta és milyen jogcímen bérelte? Kinek és mely döntése alapján szűnt meg a bérleti jogviszony?
- Mikor és milyen módon kezdeményezte az önkormányzat az ingatlan eladását, illetve a vevő a megvételét?
A Fidesz a kérdésekre nem kapott választ, Császár Mihály ingatlanhoz jutásának körülményeit titkosították.
Az ügy kirobbanása után a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. hirtelen mégis engedélyezte a betekintést a szerződésekbe, ám mindezt a felügyelő bizottság fideszes tagja egy úgynevezett titokszobában tehette meg, és még a jegyzetelést is megtiltották számára. Németh Szilárd ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy még egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég fb-s tagja előtt is titokban tartják a szerződések részleteit.
A fideszes honatya arra kérte Tóth Mihály csepeli szocialista polgármestert és Avarkeszi Dezső MSZP-s országgyűlési képviselőt, hogy hozzák nyilvánosságra a szerződéseket.