Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferencia Irakról Varsóban

Jerzy Szmajdzinski lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn megerősítette, hogy május 22-23-án Varsóban nemzetközi értekezletet tartanak, amelyen megvitatják a lengyel irányítású iraki biztonsági övezet létrehozásával kapcsolatos kérdéseket.


Dátum: 2003-05-12 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:07.883908, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferencián azok az államok fognak részt venni - mondta a miniszter a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádióban -, amelyek egyértelműen kifejezték szándékukat a lengyel vezénylés alá kerülő hadosztályban történő részvételre.

Az egyik iraki övezetben a lengyelek irányító szerepet kapnak - hangsúlyozta -, és a parancsnok Andrzej Tyszkiewicz tábornok lesz, aki a legutóbbi időkig Lengyelországot képviselte a NATO európai főhadiszállásán (SHAPE), jelenleg pedig a lengyel szárazföldi erők parancsnokhelyettese.

Lengyelország a Bászra és Bagdad közötti úgynevezett felső déli övezetet fogja irányítani, amely az amerikai és a brit szektor között fekszik. Ez megkönnyíti az ellátást és a logisztikai támogatást, amire az amerikaiak kötelezettséget vállaltak - mondta Szmajdzinski.

A lengyel nemzetvédelmi miniszter aláhúzta: jobb lenne, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadna el Irak ügyében, de ilyen felhatalmazás hiányában is folytatni kell az iraki lengyel szerepvállalást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek