Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos válságban a turisztika

Mély válságban van a hazai turisztika, mert a kormány képtelen megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel a problémákat orvosolni tudná. A kabinet mindeközben leépíti a pályázati rendszert, a támogatásokat pedig lefaragja - hangzott el Lasztovicza Jenő, a parlament idegenforgalmi bizottságának fideszes elnöke és Bánki Erik ugyancsak fideszes képviselő közös hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-05-12 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:08.504219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lasztovicza Jenő emlékeztetett rá, hogy a koszovói válság időszakában a polgári kormány tudatos kampányának köszönhetően sikerült szinten tartani a turizmusból származó bevételeket, holott az ágazat 1 milliárdos visszaesését jósolták a szakemberek.

Beváltatlan ígéretek

Lasztovicza Jenő utalt arra, hogy az MSZP választási ígéretei között szerepelt egy önálló idegenforgalmi minisztérium felállítása, ehelyett azonban politikai államtitkári szintre került a turizmus irányítása. Ezzel összefüggésben visszalépésként értékeli, hogy a kormányzati átalakítás során a MeH-től a gazdasági tárcához kerül e kompetencia.

A politikus hiányolja a turisztikai célelőirányzat reálértéken tartására vonatkozó kampányígéret megvalósítását és - mint mondta - a szakma által követelt, már 2002-re ígért turizmusról szóló törvénnyel is adós a kormányzat. Utalt rá, hogy a Magyar Turzimus Rt 10-12 milliárd forintos támogatásából sem lett semmi.

Lefaragott támogatások

Bánki Erik hangsúlyozta, hogy az államtitkárságon az elmúlt időszakban nem folyt szakmai munka és félőnek tartja, hogy az átszervezéssel a következő fél év is tétlenséggel telik majd el.

Az idei évre vonatkozó turisztikai pályázatokról szólva elmondta, hogy míg a 2001-2002-ben a 18 meghirdetett témában mintegy 1000 pályázat érkezett be, addig most csupán 300-ra számít a kormány a pályáztatott nyolc területen. Külön sajnálatosnak tartja, hogy fürdőfejlesztésre szánt összegek a 2001-2002-es 23 milliárdról idén 5,1 milliárdra apadtak.

Egyetlen százalék számolható el

A szállodai beruházásokat támogató pályázati anyagot a politikus elképesztőnek nevezte és - mint fogalmazott - már most borítékolja, hogy a lehetetlen feltételek miatt egyetlen pályázó sem lesz. Furcsállja, hogy a korábbi évek vissza nem térítendő támogatásai helyett most olyan kamattámogatási rendszer bevezetésére készül a kormány, amelynek keretében az elnyert összeg csupán 1 százalékát számolhatják el a nyertes pályázók.

Zavaros viszonyok

Bánki Erik a tárcaközi kommunikációt nullának minősítve nehezményezte azt is, hogy a közös pályázatok még mindig nem hozzáférhetőek.

Arra ugyancsak felhívta a figyelmet, hogy meglehetősen zavarosak a turisztikával kapcsolatos közbeszerzések is, és nem világos az sem, hogy a pályázatokat milyen szempontok alapján kívánják elbírálni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek