Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hűtlen kezelés történt Miskolcon?

Hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja merült fel a miskolci Hősök tere átépítése kapcsán - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz miskolci szervezete képviseletében Szinay Attila önkormányzati képviselő és Zsiga Marcell országgyűlési képviselőjelölt.


Dátum: 2010-04-01 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:39:56.113558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondták, tudomásuk szerint a hűtlen kezelés gyanúját az alapozza meg, hogy nagyságrendekkel többszörös áron adott túl a tulajdonos társaság a területen, "azaz feltételezhetjük, hogy az önkormányzat eleve tudatosan nyomott áron adta el az ingatlant, miközben annak forgalmi értéke többszöröse volt a szerződésben foglaltaknak". Az új vevő a DBI Ingatlan Kft., amelynek székhelye Budapesten, a Gogol utca 13. szám alatt található - közölték.

Mint elmondták: a köztulajdonnal gazdálkodó önkormányzatot egyértelműen kár érte, ezért a zavaros ügylet tisztázása miatt a miskolci Fidesz képviselői feljelentést tesznek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

Kapcsolódó elemek