Célzott videó
Feljelentéskiegészítés keretében tisztázná a BRFK, hogy valóban kényszer hatása alatt állt-e Rónai Attila, amikor egy videomegosztó portálon korrupcióval, kenőpénz átvételével rágalmazta meg Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó politikus a választási kampányra időzített akciót lát a történtek hátterében.
Dátum: 2010-04-02 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:02.889553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi rendőrség csütörtökön feljelentéskiegészítést rendelt el abban az ügyben, amelyben a Kósa Lajos debreceni polgármestert korrupciós bűncselekményekkel megvádoló Rónai Attila kényszerítés miatt fordult a nyomozó hatósághoz. A BRFK közölte, hogy a Rónai által tett feljelentés és a jelenlegi adatok alapján nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni sem a nyomozás elrendeléséről, sem a feljelentés elutasításáról, ezért tisztázni kell, hogy a feljelentő valóban kényszerítés hatására fogalmazta-e meg a súlyos vádakat a politikus ellen.
Rónai Attila az egyik videomegosztó portálon hétfőn megjelent felvétel tanúsága szerint azzal vádolta meg a fideszes politikust, hogy pénzért cserébe átminősített egy milliárdos értékű földterületet, és azt állította, hogy ezért 55-75 millió forintot juttatott a polgármesternek. A videó felbukkanása után Rónai úgy nyilatkozott, hogy az évekkel korábban rögzített vádaskodást két, magát a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársának kiadó személy zsarolta ki tőle, és azt mondták neki, ha nem működik együtt, előveszik régi ügyeit, és börtönbe juttatják. Amikor a videó megjelent az interneten, Rónai feljelentést tett, amelyben elismerte, hogy akkori állításai nem felelnek meg a valóságnak.
"Hogy senki se értse félre az időzítést, az ügy éppen akkor terebélyesedett ki, amikor az MSZP-nek politikailag is kellemetlen Zuschlag-ügyben ítéletet hirdetett a bíróság. Nem lehet véletlen, hogy a Népszabadság csütörtöki címlapján nem a csalásért elítélt szocialista politikus büntetőpere a vezető hír, hanem a debreceni repülőtérről készült felvétellel illusztrált, a személyemmel foglalkozó cikk" - mondta a Magyar Hírlapnak a polgármester. A politikus szerint különös, hogy a Népszabadságtól értesült a világhálón elhelyezett felvételről, amelyet vélhetően egy amerikai szerveren keresztül hoztak nyilvánosságra. Amikor megkereste a videót, meglepve tapasztalta, hogy még húszan sem látták Rónai nyilatkozatát. A polgármester szerint egy ilyen friss anyag esetében igen kicsi az esélye annak, hogy arra éppen egy magyar tudósító talál rá, hacsak annak feltöltője nem gondoskodik időben arról, hogy azt a választások előtt két héttel éppen a Népszabadság munkatársa találja meg.