Fenntartjuk a kilakoltatási moratóriumot
Minél előbb megállapodásnak kell születnie a bajbajutott hitelfelvevők helyzetének rendezése érdekében - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Veszprémben újságíróknak.
Dátum: 2010-04-02 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:03.919312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amíg ez nem történik meg, addig a következő kormány fenn fogja tartani a kilakoltatási moratóriumot. A Fidesz elnöke elmondta, hogy a kérdés sürgős megoldást igényel, családokat nem lehet az utcára tenni.
A probléma gyökerét ez esetben is a munkanélküliség drámaian magas szintje jelenti, ezért a nemzeti ügyek kormányának egyik legfontosabb célkitűzése a munkahelyek megvédése és új munkahelyek létrehozása lesz.
Orbán Viktor veszprémi látogatásán ezen kívül beszélt egyebek között a vidék erőforrásairól, lehetőségeiről, valamint a Fidesz vidékpolitikájáról. Mint mondta: meg kívánják erősíteni a falvakat, szolgáló közigazgatási rendszert alakítanának ki, valamint olyan agrárpolitikát folytatnának, amely fellendítené a vidéki gazdaságokat.
"A vidék Magyarországán, ahol a munkahelyek tekintélyes mértéke létre fog jönni, a mezőgazdaság az alap - mondta a Fidesz elnöke. - A kormány nem csinált titkot abból, hogy a falusi életformát fel akarja számolni. Bezárni az iskolákat, a postákat, a patikákat, orvosi rendelőket - ez volt a cél. Be akarják terelni a vidéki embereket az általuk haladóbbnak gondolt települési formákba. Nekem minden idegszálam tiltakozik az ilyen gondolkodásmód ellen, mert ez merénylet." A Fidesz kormányfőjelöltje kijelentette, Magyarországnak hálát kell adnia azért, mert vannak falvai, amelyek az ország erőforrásai.
Orbán Viktor szerint ugyanakkor a vidék Magyarországán is a munkalehetőség a legfontosabb kérdés. Ennek alapja a mezőgazdaság. "Olyan agrárpolitikát kell teremtenünk, hogy egyre több család érezze, van értelme folytatni a szülők mezőgazdasági életformáját, vagy belevágni abba. Lesz föld, lesz hitelezés, lesz forgóeszköz, hozzá lehet jutni gépekhez, egyáltalán, lehet majd gazdálkodni" - mondta a pártelnök.
A forráselosztások kapcsán a politikus úgy vélekedett, bár fontosak az uniós források, amelyekből egyetlen petákot sem szabad elengedni, elsősorban a saját erőnkben kell bíznunk. Ezért fontos egy határozottabb bankpolitika, egy olyan pénzintézeti rendszer, amely áttételek nélkül, gyorsan tud dönteni, s így képes megnövelni a gazdaságban forgó pénzösszeget. A vidékfejlesztést forráselosztás tekintetében és közigazgatási tekintetben is új alapokra helyezné egy Fidesz-kormány. Megszüntetnék a LEADER programot, és a régiós felosztás helyett egy olyan működőképes rendszert akarnak felépíteni, amely a magyar hagyományokban fellelhető elemeket építi be a jövő közigazgatásába. Új igazgatási szintek bevezetése csak felesleges bürokráciát szül, amelynek éppen a leépítése a cél - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Integrált vidékfejlesztési intézményt hoznának létre, amely egyben kezeli a falusi életet, a vidékfejlesztést, a környezet- és természetvédelmet, a munkahelyteremtést, valamint az agrárszabályozást. A vidékfejlesztés motorja egy megfiatalított, átszabott Széchenyi-terv lenne, ennek meghirdetését várja el a Fidesz elnöke a majdani gazdasági minisztertől. Az a cél, hogy azt a pénzmennyiséget, amit jogosan várunk az uniótól, sokkal átgondoltabban és gyorsabban juttassuk el azokhoz, akik majd fel fogják használni. De mindez még nem jelenti azt, hogy kolbászból lesz a kerítés - fogalmazott az elnök. Szerinte mértéktartóan kell tervezni, ugyanakkor ha visszanyessük azt a sok buta szabályt, bürokratikus előírást és elszabadult korrupciót, ami ma a magyar életet jellemzi, máris föllélegzik az ország, és több jut jó célokra.