Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erősödött a Fidesz, gyengül a Jobbik

A pártok kampánya az utóbbi hetekben sem hozott áttörést a választói aktivitásban, a jogosultak 53 százaléka állítja, hogy biztosan elmegy szavazni. Arányuk jócskán elmarad a négy évvel korábbi, 61 százaléktól - állítja a Szonda Ipsos felmérése, amelyet a Népszabadság közöl.


Dátum: 2010-04-06 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:22.154997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz, az MSZP és a Jobbik táborában jelenleg azonos az elmeneteli szándék, e pártok híveinek héttizede aktív. Az MSZP-nek jelenleg egymillió szimpatizánsa van, közülük hétszázezren ígérik: elmennek és voksuk minden kétséget kizáróan a szocialistáké.

A Fidesznek 3 millió szimpatizánsa s ebből hozzávetőleg 2,1 millió biztos szavazó. A többiek - politikai beállítottságukat, választói viselkedésüket elemezve - három, azonos méretű csoportra oszthatók. További háromszázezren hajlanak a részvételre, egy intenzív mozgósítást követően minden bizonnyal ott lesznek április 11-én. Vélhetően aligha lehet hatást gyakorolni arra a 300 ezer támogatóra, aki nem mutat különösebb érdeklődést a választások iránt. Ugyancsak háromszázezer Fidesz-szimpatizánsban benne rejlik az a lépés, hogy át(vissza)menjen a Jobbikhoz. Ha ezt a többségük megteszi, akkor a Fidesz kevesebbet kap 2,5 millió voksnál, ha csak kisebb (vagy elenyésző) hányaduk, akkor felülmúlhatja azt. A Fidesz egyébként mostanában a húszas-harmincas korosztályokban, a szakmunkás rétegekben, a vidéki városokban erősödött, ott ahol a nemzeti radikális párt gyengült.

A Jobbikot teljes bizonyossággal támogatók mintegy félmillióan vannak, de az sem kizárt, hogy még 200-300 ezer, részvételében és/ vagy e pártra adandó voksában hezitáló választót felsorakoztat maga mögé.

Kapcsolódó elemek