Újabb palesztin merényletek
A hét végén tizenhat ember esett áldozatul az izraeli-palesztin összecsapásoknak, a sebesültek száma meghaladta a hetvenet. Szombat este egy jeruzsálemi kávéházban öngyilkos merénylő robbantotta föl magát, megölve tíz izraelit, mintegy negyvenet pedig megsebesítve.
Dátum: 2002-03-11 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:31.463804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel egy időben Netánja kikötőváros központjában három palesztin rohampuskával tüzet nyitott a járókelőkre, s egy embert megölt, harmincnyolcat megsebesített, mire az izraeli rendőrök lelőtték őket.
Az izraeli célpontok ellen végrehajtott palesztin merényletek után izraeli helikopterek szombat este rakétákkal lőtték a ciszjordániai Rámalláhban lévő al-Amari menekülttábort, megölve az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szervezet egyik vezérének fivérét. Az izraeli válaszcsapások az éjszaka sem szüneteltek: a hadsereg helikopterei lerombolták Jasszer Arafat palesztin elnök gázai irodáit, vasárnapra virradóra pedig az izraeli hadsereg behatolt a Rafahtól keletre lévő Tel al-Szoltan menekülttáborba, valamint támadást indított palesztin célpontok ellen az egyiptomi határ mentén fekvő Rafahban.