"A mi ellenfelünk a túlzott elbizakodottság"
A mostaninál jóval kisebb és hatékonyabb kormánnyal, türelmi idő nélkül kezdené meg a Fidesz a kormányzást, ha hatalomra kerülne - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban.
Dátum: 2010-04-06 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:26.099966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányzásra való felkészülés közben szakembereik több ország kormánystruktúráját áttekintették. Az ezek alapján kidolgozott javaslatokból a kormányzásra való felhatalmazás megkapása után kell majd kiválasztani a legmegfelelőbbet - tette hozzá a fideszes politikus.
Szijjártó Péter úgy látja, hogy ha hatalomra kerül a Fidesz, "azonnal el kell kezdeni dolgozni a kormánynak, azonnal meg kell kezdeni az elszámoltatást. Egyetlen napot sem lehet elvesztegetni".
Bár köti a kormányt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött szerződés, a lapban megjelent interjúban a fideszes politikus azt mondta, az IMF-szerződés megkötésekor más körülmények voltak, mint most. Szerinte újra tárgyalni kell a Nemzetközi Valutaalappal.
Szijjártó Péter úgy látja, hogy az ország mostani helyzetében rendkívül veszélyekkel jár a koalíciókötés. Az interjúban azt mondta: a Jobbik botránypárt. Az elmúlt hetek ügyei azt mutatják, hogy valójában "szerencselovagok gyűjtőpártja, amellyel összefüggésben köztörvényes bűncselekményekről, pornószínésznőkről, offshore ügyekben érintet emberekről hallani".
A fideszes politikus arra a megjegyzésre, miszerint Gyurcsány Ferenc visszatért azt mondta: bebizonyosodott, hogy az MSZP még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, ő irányítja hátulról a szervezetet.
"A mi ellenfelünk a túlzott elbizakodottság. Nagyon sokan már most elkönyvelik a választás végeredményét, holott a választást csak április 11-én és április 25-én lehet megnyerni" - mondta az interjúban Szijjártó Péter.