Öt pont az olimpiáról
Napirend előtt a parlamentben Deutsch Tamás rámutatott, hogy van egy több mint 100 esztendős közös álmunk, az olimpia megrendezése, amire alig két héttel ezelőtt a szocialista-szabad demokrata kormány - korábbi, adott szavát megváltoztatva - nemet mondott. Holott az ország alkalmas az olimpia 2012-es megrendezésére, és csak a kormány alkalmatlan erre.
Dátum: 2003-05-12 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:10.329615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Öt pontban foglalta össze Deutsch Tamás az olimpia 2012-es megrendezéséről szóló érveket. Elsőként kiemelte: több mint 150 szakember dolgozott azon a megvalósíthatósági tanulmányon, amely kimondja: nagy munkával, de alkalmas Magyarország az olimpia megrendezésére.
A tisztánlátás érdekében a számokról leszögezte: a következő 10 évben 720 milliárd forint plusz költségvetési forrásra lenne szükség ahhoz, hogy megrendezhessük az olimpiát. A kormány adatai szerint 350 milliárd forintot költöttek a 100 napos programra fél év alatt, és 10 év alatt ennek a duplája ne lenne előteremthető?
A kormány a 2012-es olimpiára adott nemmel egyszerre nemet mondott évi több 10 ezer új munkahelyre, a gazdaság éves szinten 1-1,5 százaléknyi többletnövekedésére, arra, hogy Budapest a régió fővárosa lehessen, valamint arra, hogy az EU-s forrásokat biztosan elkölthessük.
Nem elegáns, hogy míg Medgyessy Péter kormányfő egy éve még aláírta az olimpia megrendezéséért szót emelő dokumentumot, ma még csak meg sem említi, miért változtatta meg véleményét.
Bántó, hogy a szocialista kormány szerint Magyarország 2012-ben nem lesz olyan fejlett, mint Barcelona volt 1992-ben.
Mesterházy Attila válaszában demagógnak nevezte az olimpiáról való ilyen gondolkodást.
fidesz.hu