Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Börtönviselt szocialista képviselőjelölt nyert Pécsett

Az MSZP börtönviselt képviselőjelöltje nyert a hétvégi időközi képviselőválasztáson Pécsett - értesült a HavariaPress. A választáson a szavazásra jogosultak 25 százaléka vett részt, s a győzelmet megszerző MSZP-s jelölt, Hering Gyula 56 százalékot szerzett meg a szavazatokból.


Dátum: 2003-05-12 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:10.931303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hering mindazonáltal bemutatkozásakor bejelentette, hogy börtönviselt. Bevallása szerint 9 hónapot töltött a fiatalkorúak tököli börtönében, mert anyjától ellopott 100 nyugatnémet márkát. A Fidesz pécsi szervezete óvást nyújt be a választási eredmény ellen, állampolgári bejelentés szerint ugyanis az egyik kocsmában ingyen sört kapott az, aki az MSZP-s jelöltre szavazott.

A baranyai megyeszékhelyen a testület egy tagjának halála miatt írták ki az időközi önkormányzati képviselőválasztást. A választáson három párt - az MSZP, az SZDSZ és a FIDESZ - jelöltje indult. A hírügynökség értesülései szerint a 43 éves MSZP-s vállalkozó indulása a pártot is megosztotta. Szili Katalin, az Országgyűlés elnökasszonya például határozott nemtetszésének adott hangot.

mno - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek