Háromszoros Fidesz-előny a célegyenesben
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása továbbra is stabil előnyt mért a Fidesz-KDNP számára. A választások hajrájában úgy tűnik, az MDF és az LMP közül egyedül az utóbbinak van esélye a parlamenti küszöb átlépésére. Pár nappal a választások előtt a Jobbik kifulladni látszik; újra az MSZP a második erő.
Dátum: 2010-04-07 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:49.525648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választók készülődnek
A megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy most vasárnap elmegy szavazni, hozzá kell azonban tenni, hogy választáskutatási tapasztalataink szerint a tényleges részvétel eddig több esetben jelentősen az előre jelzett szint alatt maradt. Vizsgálatunk szerint a választópolgárok ugyanakkor mindössze 7 százaléka zárkózott el teljesen attól, hogy a hétvégén az urnák elé járuljon. A választás napjának közeledtét jelzi, hogy a pártpreferenciára vonatkozó kérdésnél 18-ról 11 százalékra esett vissza a válaszmegtagadók aránya.
Most a Jobbik a harmadik erő
A számok alapján továbbra is három pártnak van biztos parlamenti helye. Ugyanakkor negyedikként az LMP-nek is nőtt az esélye arra, hogy bejusson az országgyűlésbe.
A biztos befutók közül csak a Fidesz és az MSZP tudta növelni támogatottságát. Az ellenzéki pártra az összes megkérdezett 39 százaléka, a szocialistákra 14 százaléka szavazna most vasárnap. A radikálisok hónapok óta tartó lendülete ugyanakkor megtörni látszik. A Jobbikra 11 százaléknyian voksolnának, így a második helyért folyó küzdelemben újra az MSZP kerekedett felül. A Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika 2, illetve 4 százalékon áll az összes megkérdezett körében.
Háromszoros Fidesz-előny a célegyenesben
A biztos szavazó pártválasztók körében még szembeötlőbb a Fidesz fölénye. A párt itt 59 százalékos támogatottsággal bír, a most éppen második helyen álló MSZP-re 18 százalék szavazna, a Jobbikot 15 százalék választaná. Az LMP felfutása a biztos szavazó, pártot is választó sokaságon belül is látható. Az MDF 3 százalékos támogatottsága mellett, a Lehet Más a Politika ebben a körben a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékon áll.
A kutatás módszertana:
A Századvég a Kóddal közösen kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2010. március 29. és április 2. között, melynek során 800 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 4 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.