Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivonult az EU választási missziója Dárfúrból

Az Európai Unió kivonta választási megfigyelőit Nyugat-Szudán erőszak uralta régiójából, Dárfúrból, mert a biztonság hiánya miatt nem tudják ellátni munkájukat.


Dátum: 2010-04-07 21:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:40:56.590803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véronique De Keyser, a küldöttség vezetője szerdán közölte, hogy hat társával együtt elhagyta Dárfúrt, és Kartúmban tartózkodik. Ezt azzal indokolta, hogy nem tudják hitelesen elvégezni feladatukat. A küldöttség március közepén érkezett a nyugat-szudáni Dárfúrba, s a munkát úgy osztották meg, hogy a Dárfúrt alkotó három államban kettesével dolgoztak az EU-képviselők.

"Dárfúr bizonyos térségeiben rettenetes az erőszak. A humanitárius segítséget nyújtók nem tudnak eljutni ebbe a térségbe. És ha a segítség nem jut el, mi sem tudunk odajutni" - mondta De Keyser, utalva arra, hogy csak nagyon részleges képet tudnak alkotni, és a misszió hitelessége forog kockán.

A legnagyobb afrikai országban 1986 óta először tartanak több párt részvételével elnök-, parlamenti és regionális választásokat április 11. és 13. között. A Carter Alapítvány, az Európai Unió, az Afrikai Unió, az Arab Liga és Japán küldött megfigyelőket a választási folyamat megfigyelésére. Az EU missziója a legjelentősebb, több mint 130 tag részvételével.

Az ENSZ becslései szerint 2003 óta 300 ezer ember életét követelte a polgárháború Dárfúrban, míg a központi szudáni kormány tízezerre teszi az áldozatok számát. Omar Haszan Ahmed el-Besir leköszönő államfő ellen a hágai Nemzetközi Bíróság letartóztatási parancsot adott ki a Dárfúrban elkövetett háborús és emberiességi bűnök miatt, s mivel az ellenzéki pártok a választások bojkottja mellett döntöttek, Besir valószínűleg könnyűszerrel megőrzi hatalmát.

A bizonytalan helyzet miatt Dárfúrban csak nehezen kampányolhattak a jelöltek. A kartúmi kormánnyal szemben gyanakvó menekültek nem iratkoztak fel a választási listákra, így nem is szavazhatnak. A jó előre választási csalást kiáltó ellenzéki pártok mellett nemzetközi szervezetek, köztük a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) és az Amnesty International is kétségesnek tartja, hogy hiteles eredményt hozó választásokat lehet tartani Szudánban.

A rá nehezedő nyomás alatt Besir többször azzal fenyegetőzött, hogy kitoloncolja a külföldi megfigyelőket. "Aki beavatkozik ügyeinkbe, egy napot sem marad az országban... Aki megpróbál sértegetni bennünket, kivágjuk a nyelvét" - mondta Besir.

Véronique De Keyser úgy kommentálta a fenyegetéseket, hogy azok ellentmondanak "az arab világ hagyományos vendégszeretetének".

Kapcsolódó elemek