Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs kommentár "A szólás szabadsága" ügyében?

A Magyar Televízió (MTV) Rt. vezetői hétfőn nem kívántak nyilatkozni a Népszabadság aznapi számában megjelent információról, amely szerint az MTV e héttől belső gyártásban készíti a Friderikusz - A szólás szabadsága című produkciót.


Dátum: 2003-05-12 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:12.725578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ragáts Imre ügyvezető alelnök hétfőn elhárította az MTI ezzel kapcsolatos érdeklődését, míg Vadas Mihály, a szórakoztató műsorok főszerkesztője (a közmédium e részlegéhez tartozik a produkció) annyit mondott: "nincs kommunikálható információ" e témában.

Nem kívánt nyilatkozni Krecz Tibor sem. A producer környezetéből úgy értesült az MTI, hogy információ híján ő maga is most tájékozódik arról, lehet-e alapja a Népszabadságban megjelenteknek.

A műsor, amelyet a producer egy korábbi sajtótájékoztatón "a társadalompolitikai tematikát a hagyományosnál szélesebben értelmező" közéleti magazinként mutatott be, április 20-án jelentkezett első alkalommal, a Hét című műsor addigi idősávjában.

Az adás producere Krecz Tibor, vezetője Friderikusz Sándor volt.

Néhány nappal az első adás előtt az MTI kérdésére a producer úgy nyilatkozott: négyhónapos szerződés köti a View Produkciós Kft.-t a közmédiumhoz.

A műsor felelős szerkesztői feladatait Pálinkás Szűts Róbert látta el, aki - sajtóinformációk szerint az alacsony nézettség miatt - csupán két adást jegyezhetett.

Krecz Tibor ezt követően bízta meg az MTV-n tavaly szeptember óta reggel jelentkező Nap-keltét a szakmai kérdések irányításával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek