Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Digitális Közmű


Dátum: 2010-04-09 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:27.783240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2010. április 7-én megjelent a GOP.3.1.2-es fejezetében a Szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatása egy egyfordulós nyílt/kiemelt projekt. Ebben az előirányzott keretösszeg 17,819 milliárd forint.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elkötelezett a magyarországi digitális írástudatlanság felszámolásában, és egyetért azzal, hogy ehhez egy nagyon fontos stratégiai lépés a szélessávú internetelérés lehetőségének megteremtése minden magyar állampolgár számára.

Ehhez azonban meg kell találni a megfelelő formát és eszközt.

A Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja azonban az MSZP-kormány által elfogadott és a pályázat által támogatott Nemzeti Digitális Közmű (NDK) koncepcióját több szempont alapján is idejétmúltnak tartja, azt ebben a formában nem tartja megnyugtató megoldásnak.

A nemzeti ügyek kormánya lépéseket tesz majd egy olyan hálózat kialakítására, mely az infrastruktúrán túl a tartalomfejlesztést, az oktatást és a tájékoztatást is prioritásként kezeli, ezért felül fogja vizsgálni az NDK koncepcióját.

Nyitrai Zsolt,

a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője

Kapcsolódó elemek