Szűcs Lajos megyei "abszolút" győztes
Az ország egészét érintő feladatokhoz hasonlóan a munkahely- és rendteremtést, illetve az emberek hitének, bizalmának visszaadását jelölte meg legfőbb céljául Szűcs Lajos (Fidesz- KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, a 14. számú egyéni választókerület befutó jelöltje.
Dátum: 2010-04-12 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:48.544375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szűcs Lajos nemcsak körzetében, hanem egész Pest megyében a legjobb, 59,89 százalékos eredményt érte el.
Mint mondta, a 2001-es időközi választás óta "zsinórban" a dabasi körzetben indult és minden alkalommal első helyen végzett, ám a mostani kampány volt a legnehezebb.
Hozzátette: közel 60 százalékos választási eredményét nem egyéni, hanem közösségi sikerként éli meg, ezért is eltökélt szándéka, hogy a térség választóitól most kapott erőteljes felhatalmazást az 56 ezer lakosú, 15 települést- ezen belül 4 várost - magába foglaló választókerület fellendítése érdekében kamatoztassa.