Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A múlt véget ért"

Gelencsér Attila tanár, a Somogy megyei közgyűlés elnöke, a kaposvári 2-es számú választókerület Fidesz-KDNP-jelöltje 58,99 százalékkal nyerte a választást a térség előző egyéni képviselője, Kolber István (MSZP) előtt. A választás éjjelén úgy fogalmazott, "a múlt véget ért".


Dátum: 2010-04-12 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:48.874345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a Kapos Hotel éttermében közölte, megyei elnökként örömmel jelenti be, hogy mind a hat somogyi választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek.

A Kaposvár egy részét és a környék 67 települését képviselő politikus hangsúlyozta, a legfontosabb számára a szavazatok mögötti bizalom, amelynek igyekszik megfelelni. Egyebek mellett azzal - tette hozzá, hogy egy hónapon belül ismét felkeresi választókerületének valamennyi települését.

Az MTI érdeklődésére elmondta: Kaposvár és környéke a változásra szavazott, lezárta a múltat. Ezt a bizalmat meg kell őrizni, vissza kell állítani a képviselői munka becsületét, ehhez meg kell tartani a kapcsolatot az emberekkel - hangsúlyozta.

A somogyi emberek elsősorban a gazdaság helyreállítását, a munkahelyteremtést tartják a legfontosabbnak, ez tehát az elsődleges feladata képviselőként - mondta Gelencsér Attila, hozzátéve: az egészségügy helyzetének javítása, a szociális biztonság és a közbiztonság ugyancsak a kiemelt feladatok közé tartozik.

Kapcsolódó elemek