"Új világ kezdődött el ma Magyarországon"
Heintz Tamás (Fidesz-KDNP) orvos Somogy megye 1. számú választókerületében a szavazatok 58,96 százalékát szerezte meg, megelőzve ezzel Lamperth Mónika szocialista jelöltet, a somogyi megyeszékhely korábbi egyéni képviselőjét. A politikus a Kapos Hotel éttermében pártagok, szimpatizánsok és újságírók előtt vasárnap éjjel arról beszélt, hogy "más világ, egy új világ kezdődött el ma Magyarországon".
Dátum: 2010-04-12 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:49.535515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő, aki 2006-ban listán jutott mandátumhoz, azt mondta: a kaposváriak 65 év után nagy többségben ismét polgári képviselőre adták a voksukat. Nem fogjál elkövetni azt a hibát, amit az MSZP az elmúlt nyolc évben, a pártnak az volt a legnagyobb hibája - mondta -, hogy nem figyelt azokra, akik megválasztották őket.
Az embereknek biztonságra, egészségügyi és szociális biztonságra, munkahelyre van szükségük, ezt képviseli majd az új parlamentben - mondta az MTI-nek Heintz Tamás.
Úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy "hinni és remélni tudjanak az emberek, s ha így lesz, megenyhül és háttérbe szorul a szélsőség is".