Straw: nem az ENSZ feladata Irak kormányzása
A brit külügyminiszter szerint nem az ENSZ feladata Irak kormányzása. Jack Straw a londoni alsóházban, a szövetségesek által benyújtott új biztonsági tanácsi határozattervezetet ismertetve hétfőn kijelentette: az ENSZ főtitkára és a BT tagállamai sem akarják, hogy a világszervezet vegye kezébe Irak irányítását.
Dátum: 2003-05-12 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:14.464657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter kijelentette: az új határozattervezet kapcsán folytatott tárgyalásainak tanúsága szerint megvan a BT-tagokban az erős politikai akarat arra, hogy az ENSZ-nek "visszaadják a szebb iraki jövő felépítésében őt megillető szerepet". Straw szerint a brit-amerikai határozati javaslat "pont ezt célozza".
Jack Straw hozzátette: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia teljes egészben elfogadja azokat a kötelezettségeket, amelyeket a 4. Genfi Konvenció és a vonatkozó hágai előírások rájuk mint megszálló hatalmakra kirónak.
A brit külügyminiszter szerint még nem érkezett el az ideje annak sem, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei visszatérjenek Irakba. - Ezt Hans Blix, az UNMOVIC (a fegyverellenőrzési testület) vezetője is elismeri - mondta Straw.
A miniszter szerint ezért nem is esik szó az új BT-határozattervezetben az ellenőrök visszatértéről; erről, ha szükséges, később kell intézkedni.
Hozzátette: a majdan fellelt tömegpusztító fegyverek jellegének nemzetközi igazolására még ki kell dolgozni a megfelelő eljárást.
Ez nem az első utalás brit kormánykörökből arra, hogy London és Washington nem feltétlenül az ENSZ-re bízná ezt a feladatot; Geoff Hoon brit védelmi miniszter már jóval az új határozattervezet megszületése előtt kijelentette, hogy "más is el tudja látni az ellenőrzés feladatát".
MTI - fidesz.hu