Az elmúlt nyolc év kormányzati politikáját utasították el
Elutasították az elmúlt nyolc év kormányzati politikáját a Bács-Kiskun megyei választók, ezért kaptak kimagasló támogatást a megyében indult fideszes jelöltek az országgyűlési választások első fordulójában - mondta Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere, aki az első fordulóban mandátumot szerzett Bács-Kiskun megye 1-es választókerületében.
Dátum: 2010-04-12 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:50.906361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zombor Gábor a 2006-os választáskor listás mandátumot szerzett. A vasárnapi választáson az első fordulóban megnyerte Bács-Kiskun megye 1-es választókerületét, a leadott szavazatok 62,25 százalékával.
A polgármester hangsúlyozta: Kecskemét az elmúlt négy évben is sikeresen valósította meg a tervezett fejlesztéseket.
Zombor Gábor reményét fejezte ki, hogy kormánypárti törvényhozóként, frakciótársaival együtt nagyobb segítséget tudnak adni az embereknek ahhoz, hogy a mindennapi problémákat meg tudják oldani.
A Kecskemétet érintő ügyekben a korábbiakhoz hasonlóan lobbizni fogunk képviselőtársaimmal közösen - fűzte hozzá Kecskemét polgármestere.