Manningeré a legnagyobb arányú győzelem a megyében
Zala megyében az egyéni jelöltek közül a legnagyobb arányú győzelmet az országgyűlési képviselősége mellett a Zala megyei közgyűlés elnökeként is tevékenykedő Manninger Jenő érte el.
Dátum: 2010-04-12 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:53.338089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP által támogatott politikus négy évvel ezelőtt is már első körben mandátumhoz jutott a 3. választókerületben, most a szavazatok 63,87 százalékát érte el Keszthely térségében.
Az MTI érdeklődésére Manninger Jenő úgy fogalmazott vasárnap éjjel, hogy komoly munka van a többi fideszes eredményhez képest is kiemelkedő győzelem mögött, amelyet sokan segítettek. Hozzáfűzte, hogy nagy öröm a siker, de nagyon nehéz időszak következik, "reméljük, hogy ezt is fogják támogatni".
Zala megyében mind az öt választókerületben fideszes politikus végzett az élen 50 százalékot meghaladó szavazati aránnyal. A területi listán elnyerhető öt mandátumból hármat a Fidesz-KDNP, egyet a Jobbik és egyet az MSZP szerzett meg az első forduló eredménye alapján.