Pócs János legyőzte a szocialista Szekeres Imrét
Pócs János (Fidesz-KDNP) a választók bölcsességének tartja, hogy voksaikkal győzelemre segítették Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 02. számú, alsó-jászsági egyéni választókerületben, ahol többek között Szekeres Imre honvédelmi minisztert, az MSZP jelöltjét győzte le a 2010-es országgyűlési választás első fordulójában.
Dátum: 2010-04-12 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:41:59.672310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a nem hivatalos eredmény szerint mandátumot szerzett képviselő vasárnap este az MTI-nek fogalmazott: az emberek változást akartak a hazai politikában, és ennek lehetőségét a Fideszben, és az országon belül a Jászságban az ő személyében látták.
Kérdésre válaszolva elmondta, a Fidesznek 1998 óta tagja, civil foglalkozása, mezőgazdasági vállalkozó, elsősorban dinnyetermesztéssel foglalkozik, és ezzel a tevékenységgel a jövőben sem kíván felhagyni.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 02. számú választókerületben Pócs János a 19.198 érvényes szavazat 54,16 százalékát szerezte meg. A többi induló közül Madarász Sándor (Jobbik) a voksok 24,25, Szekeres Imre (MSZP) 18,91, míg Lukácsi Katalin (MDF) 2,68 százalékát mondhatja magáénak.