Hörcsik ötödször a parlamentben
Ötödször jutott be az Országgyűlésbe Hörcsik Richárd, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak polgármestere. A Fidesz-KDNP színeiben indult képviselőjelöltet azonban most első ízben juttatták be az első körben a parlamentbe.
Dátum: 2010-04-12 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:00.008937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő az MTI-nek elmondta: az elmúlt években Sárospataktól Hollóházáig, Hercegkúttól Sátoraljaújhelyig számos beruházás valósult meg közös erővel a körzetében, amelyre büszke.
Megfogalmazása szerint az elkövetkező ciklusban az a célja, hogy hozzájáruljon a térség vasúti és közúti közlekedésének fejlesztéséhez, a 37-es számú fő út és a Bodrogköz összeköttetéséhez, a cigándi összekötő út felújításához és a páratlan adottságú térség turisztikai fejlesztéséhez.
Hörcsik Richárd az április 11-i választáson a leadott voksok 54,8 százalékát szerezte meg, míg a mögötte végző Vécsi István (MSZP) a szavazatok 17,02 százalékát tudhatja magáénak.