Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A munkahelyteremtés a legfontosabb feladat

A mandátum megszerzése esetén a munkahelyteremtést tartja legfontosabb feladatának Herman István, aki a Fidesz-KDNP és a Vállalkozók Pártja jelöltjeként a legtöbb szavazatot szerezte Füzesabonyban.


Dátum: 2010-04-12 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:00.357640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselőjelölt az MTI-nek vasárnap késő este további tervei között említette a térség közúthálózatának rekonstrukcióját, a vasúti szárnyvonalak újranyitását és a kis- és középvállalkozások segítését.

Fontosnak tartja továbbá a régióban szerinte jó adottságokkal rendelkező mezőgazdaság fejlesztését is.

Közlése szerint nagy esélyt lát a mandátum elnyerésére, hiszen a második helyezett is több mint 20 százalékkal végzett mögötte.

Heves megye füzesabonyi központú 6-os számú választókerületében Herman István a szavazatok 48,85 százalékát szerezte meg az első fordulóban. Mögötte Mirkóczki Ádám végzett 28,65 százalékkal, a harmadik helyezett Korózs Lajos a szocialista párt színeiben 22,5 százaléknyi voksot szerzett.

Kapcsolódó elemek