A siker nagy bizalmat, de nagy felelősséget is jelent
Nagy Andor (Fidesz-KDNP), aki Nógrád megye 3. számú, szécsényi választókerületében az első fordulóban parlamenti mandátumot szerzett, az MTI-nek azt mondta: az embereknek elegük lett az előző nyolc évből.
Dátum: 2010-04-12 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:01.051211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagy arányú siker benne volt a levegőben, de most már a számokból is látszik - mondta Nagy Andor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke.
Kitért rá, hogy a szécsényi körzetben a Fidesz több szavazatot kapott (13.544), mint az MSZP és a Jobbik együtt (4.902, illetve 4.614), és azt mondta: ez nagy bizalmat, ugyanakkor nagy felelősséget is jelent.
Eddig mindig koalíciós kormányzás zajlott, az ország most először próbálhatja ki, hogy milyen egyedül kormányozni - mondta, hozzátéve: alig várja, hogy dolgozhasson azért, hogy talpra állítsák ezt az országot.