Berlusconi Ankarában a "nagy EU" elképzeléséről
Az olasz miniszterelnök szerint az Európai Uniónak Törökországot és Oroszországot is magában kell foglalnia, ha a kontinens az Egyesült Államokkal azonos státusra törekszik. Silvio Berlusconi ezt hétfői ankarai sajtóértekezletén jelentette ki, amelyen Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is részt vett.
Dátum: 2003-05-12 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10398
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:15.680003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olasz kormányfő megígérte vendéglátóinak, hogy ha országa júliusban átveszi az EU soros elnöki tisztét, Róma támogatni fogja Törökország csatlakozási erőfeszítéseit.
- Minden nemzetközi eseményen továbbra is ki fogom fejteni, hogy Európa csak akkor lesz majd képes nem alárendeltként tekinteni az Egyesült Államokra, ha nagy Európává válik, és nemcsak gazdasági vonatkozásban, hanem a katonai tekintély szempontjából is - fejtette ki.
- Ez csak akkor lehetséges, ha Európa határai kiterjednek majd Törökországra, Ukrajnára, Fehéroroszországra és az Orosz Föderációra is - fűzte hozzá az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint.
A hírszolgálati iroda emlékeztetett arra, hogy Berlusconi olyan időpontban látogatott Törökországba, amikor Ankara azt reméli, hogy fejlesztheti kapcsolatait az EU-val, miután az iraki háború miatt feszültté váltak hagyományosan jó kapcsolatai Washingtonnal. Törökország ugyanis nem engedélyezte, hogy több mint 60 ezer amerikai katona a területéről északi frontot nyisson Irak ellen. Vezető amerikai tisztségviselők szerint Ankara ezzel hibát követett el, ám ezt sokan visszautasítják Törökországban.
Erdogan török kormányfő hétfőn megismételte, hogy Törökország elkötelezett azon politikai, gazdasági és jogi reformok mellett, amelyeket Brüsszel szükségesnek tart ahhoz, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezdhessen Ankarával. A tárgyalások megindításáról csak a jövő év decemberében döntenek majd, ha Brüsszel szerint Törökország megtette a szükséges lépéseket.
Az Egyesült Államok iraki politikájának határozott támogatójaként ismert Berlusconi hétfőn Ankarában megígérte, hogy Törökország EU-tagságáért fog lobbizni, és kötelességének tartja, hogy minden lehetőt megtegyen ezért. Kifejtette, hogy a 29 éve megosztott Ciprus ügyének rendezése segítené a török tervek valóra válását. Felajánlotta, hogy országa a ciprusi görög és török csúcstalálkozónak adna otthont, amelyen a görög miniszterelnök is részt vehetne.
MTI - fidesz.hu