Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyors eurócsatlakozástól óv a néhai lengyel jegybankelnök

Lengyelország sietős euróövezeti csatlakozása ellen emelt szót halála előtt írt, a Financial Times által kedden közölt cikkében a lengyel jegybank néhai elnöke.


Dátum: 2010-04-13 21:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:20.523687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Slawomir Skrzypek, aki a lengyel államfő repülőgépének minapi oroszországi szerencsétlensége során vesztette életét, utolsó cikkében azt írta: a lengyel gazdaság jól teljesített a válság közepette is, és ennek egyik fontos oka az, hogy nem euróövezeti tagország lévén hasznára vált a zloty árfolyamának rugalmassága.

Lengyelország elkötelezte magát a valutauniós csatlakozás mellett. Az utóbbi időszak tapasztalatai - egyrészt az euróövezeten belül támadt problémák, másrészt az eurón kívüli Lengyelország általánosságban pozitív körülményei - azonban "annak megkérdőjelezésére késztetnek bennünket, hogy gyorsan alá kell-e vetnünk magunkat egy merev árfolyamrendszernek a belépés előfeltételeként" - írta Skrzypek. Hozzátette: mivel a lengyel valutát nem köti az euróövezet előtt kötelező ERM-II. árfolyamrendszer, lehetőség volt a zloty árfolyamának kiigazítására a hazai igényeknek megfelelően.

A szerző szerint "hasznos lecke" a "perifériális" euróöezeti tagok drasztikus versenyképesség-vesztésének "évtizedes sztorija" is.

Skrzypek szerint a szükséges szerkezeti reformokkal hosszabb távon javulni fog Lengyelország alkalmassága az eurócsatlakozási feltételek teljesítésére, de az euró bevezetésének vágyát "a szükséges megfontoltsággal kell hűteni".

A Financial Times a cikk elején közölte: az írás közzétételéhez hozzájárult az elhunyt jegybankelnök felesége, valamint a pénzintézet is.

Kapcsolódó elemek