Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó Béla levélben gratulált a Fidesznek

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) együttműködésre törekszik a jövendő magyar kormánnyal az erdélyi magyarság helyzetének rendezése érdekében - derül ki abból a levélből, amelyben Markó Béla, a szövetség elnöke gratulált a Fidesznek a választások első fordulójában elért eredményéhez.


Dátum: 2010-04-13 22:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:23.444448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Markó Béla levelében megállapította: ez az eredmény megteremtette a feltételeit a határon túli magyarsággal kapcsolatos egyértelmű, határozott reformelképzelések érvényesítésének is.

"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja szerint az elkövetkező időszakban őszinte együttgondolkodásra és minél jobb együttműködésre van szükségünk az eljövendő magyar kormánnyal az erdélyi magyarság helyzetének rendezésével kapcsolatosan" - hangsúlyozta Markó. Jelezte: a szövetség szoros viszonyt kíván kiépíteni annak érdekében is, hogy kormányzati pozícióit felhasználva Magyarország és Románia között valós, mélyreható, működőképes stratégiai partnerség jöjjön létre.

Kapcsolódó elemek