Schmitt Pál a szombathelyi civil fórumon
Schmitt Pál a sportból már jól ismert, és hosszú ideje gyakorolt stílust kíván meghonosítani a politikában, ha a május 17-i Fidesz-kongresszuson megválasztják alelnöknek. Erről a Fidesz tagjainak sorába szombaton belépett politikus hétfőn, Szombathelyen beszélt egy, a polgári körök által szervezett civil fórumon, miután a MOB elnökeként együttműködési megállapodást írt alá a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolával az olimpikonok továbbtanulását segítő életpálya program jegyében.
Dátum: 2003-05-12 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:16.284067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál úgy fogalmazott: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy civil ember létére a politika felé fordult, és nyíltan felvállalta azt az értékrendet, amelyet helyesnek tartott és eddig is követett. Szavai szerint "elérkeztünk ahhoz a kegyelmi állapothoz, hogy végérvényesen demokrácia van Magyarországon, és ha az ember belép a demokrácia bármelyik egységébe, legyen az egy párt egy szövetség vagy civil szervezet, azzal magát a demokráciát erősíti".
- Nem gondolom, hogy alkalmatlan lennék holnaptól a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésére, mert beléptem egy pártba - jelentette ki.
Hozzátette: nem bánja, ha példája nyomán egyre többen lesznek a bizonytalanok közül, akik felvállalják, hogy értékrendszerüknek megfelelően az egyik, vagy a másik oldalra álljanak.
- A másik irányba való elhajlást, vagy szerepvállalást is maximálisan tiszteletben tartom - szögezte le.
Schmitt Pál szerint másfél-kétmillió ember van Magyarországon, aki sosem mondja meg, hogy hová tartozik, mert fél, vagy mert úgy gondolja, hogy azzal megosztaná a családját, baráti körét. Hangsúlyozta: reményei szerint lassan olyan erőssé válik a demokrácia, hogy "ha különbözőek is a politikai nézeteink, attól még jó munkatársak, barátok, sporttársak vagy üzletfelek lehetünk".
- Azért vállaltam el, hogy belépek a politikába, mert úgy képzelem el, lehet másfajta stílust vinni, lehet a másik oldalon meglévő értékeket is elismerni, ha azon az oldalon valami jót csinálnak, akárcsak a sportban lehet hozzá még gratulálni is - hangoztatta.
Schmitt Pál szólt arról, hogy a Fidesz alelnökeként reményei szerint könnyen szót ért majd a civil emberekkel, a polgári körökkel, a budapestiekkel, és minél több embert képes lesz meggyőzni arról, hogy szövetségük elképzeléseit támogassa.
Kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz másik alelnök- jelöltjével, Pokorni Zoltánnal még nem egyeztettek a kongresszus utáni esetleges feladatmegosztásról.
Jelezte azonban, hogy míg Pokorni Zoltánnak van kormányzati tapasztalata, addig neki nincs, ezért megfogalmazása szerint nem elsősorban az ő feladata lesz a kormányzati tevékenység bírálata.
Úgy vélekedett, politikusként az élet lehető legtöbb témájából fel kell készülnie, és szükség szerint meg is kell majd szólalnia.
MTi - fidesz.hu