Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem korlátozható a külföldiek iskolai beiratkozása

Ellentétes az európai uniós joggal a külföldi illetőségű diákok felsőfokú képzésekre való beiratkozásának korlátozása - mondta ki keddi ítéletében az EU luxembourgi székhelyű bírósága.


Dátum: 2010-04-14 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:31.444727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület ezzel részben egyetértett azzal a beadvánnyal, amely tiltakozik a franciaajkú belga egészségügyi intézményekre vonatkozó - a külföldieket megkülönböztetéssel sújtó - kvótarendszer ellen.

A bíróság azt is kimondta, hogy ez a fajta korlátozás azonban összeegyeztethető az uniós joggal, ha "a közegészség védelmére irányuló céllal igazolható".

Kapcsolódó elemek