Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Membránnal az olajszennyezés ellen

Egy olasz kutató forradalmi anyagot fejlesztett ki az olaj megkötésére. Az úgynevezett powertowel segítségével eltávolíthatóak lesznek a nyílt vizeken elterülő nagy kiterjedésű olajszőnyegek.


Dátum: 2010-04-14 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:33.059553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Francesco Stellacci a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársa és a milánói Centro Europeo di Nanomedicine vezetője. Találmányának titka a parányi magnézium- és káliumfonalak, amelyek együttesen ötven mikrométer vastagságú membránt alkotnak. Előnye az eddigi módszerekhez képest, hogy akár önsúlya húszszorosának megfelelő olajt is képes megkötni anélkül, hogy közben teleszívná magát vízzel.

Az édes- és sósvízben egyaránt bevethető powertowel mindennemű hidrofób molekulát vonz, következésképpen más jellegű vízszennyezésnél is alkalmazható - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

További előnye, hogy használat után újra bevethető. Ehhez elegendő, ha az olaj, illetve az aktuális szennyeződés forráspontjáig hevítik. Akár két hónapig is a vízben maradhat, ezért alkalmas a nagy kiterjedésű környezeti katasztrófák elhárítására. Előállításának költségét egyelőre homály fedi: technológiája a papírgyártáséhoz hasonlít, a kiindulási anyagok pedig a többi nanotechnológiához képest jóval olcsóbbak.

Kapcsolódó elemek